Békésen, a Széchenyi téren 2016. november 30-án 9 órakor elesett és könnyű sérülést szenvedett egy kerékpáros férfi.

Békéscsabán, az Andrássy út és Lepény Pál utca kereszteződésében 2016. november 30-án 11 óra 45 perc körül személygépkocsi ütközött kerékpárossal. A mentő a biciklist súlyos sérüléssekkel szállította kórházba.

Orosházán 2016. november 30-án 16 óra 30 perc körül a rendőrök elfogtak egy battonyai férfit.  A 24 éves J. J.-t a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság garázdaság miatt körözte. A férfit a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint 2016. november 30-án 11 óra körül egy kötegyáni férfi lopni próbált egy sarkadi intézmény irodájából.  Átkutatta az egyik dolgozó táskáját és szekrényét, de az alkalmazottak megzavarták és értesítették a rendőrséget. A rendőrök a 39 éves L. E.-t előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.