Eddig az országos lefedettségű Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet mellett egy miskolci székhelyű szövetkezet alakult, de a jövőben várhatóan jelentősen bővül a kínálat.

Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) elnöke a lapnak elmondta: a magánszektor szinte minden ágazatában nagy az érdeklődés a tapasztalt, nyugdíjas munkavállalók iránt. Hozzátette, hogy az oktatási, egészségügyi intézményeknek is segítséget jelenthet a munkaerőhiány orvoslásában a szövetkezeti forma, mivel csak a bérköltség terheli az intézményeket, ráadásul mivel a szövetkezettel állnának szerződésben, dologi kiadásként lehetne elkönyvelni az ezzel járó kiadásokat. 

Az új modell népszerűsítéséhez az állam is hozzájárul, várhatóan az OFA Nonprofit Kft. segítségével, az idősek a következő hónapokban az ország minden pontján megtalálhatják majd a szövetkezetek képviseleteit - tette hozzá.

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop elnöke a lapnak megerősítette, hogy várhatóan ősztől a kereskedelemben is megalakulhat az első nyugdíjas-szövetkezet, folyamatban van az ezzel kapcsolatos munka. Felidézte, hogy aki jelenleg nyugdíj mellett dolgozik, béréből a teljes járulékot levonják, azonban a szövetkezeti rendszerben csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni.