A minisztérium tájékoztatása szerint az FM 100 százalékos kamat-, kezességi díj és költségtámogatás nyújtásával segíti azokat az ültetvényes gazdálkodást folytató termelőket, akik jégeső- vagy fagykárt szenvedtek. A támogatást azok kaphatják, akik az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) konstrukció, az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 vagy az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében vesznek fel hitelt. 

A 100 százalékban támogatott hitel összege ültetvény-hektáronként legfeljebb 1 millió forint lehet. A támogatás a 2017. augusztus 8. és december 31. között megkötött, illetve hatályba lépett hitelszerződésekhez kapcsolódóan vehető igénybe. 

A közlemény kitér arra, hogy kedvezőbbé váltak az ASZK Folyószámlahitel feltételei is. Így a termelők még könnyebben és jobb feltételekkel juthatnak a gazdálkodást segítő hitelhez. 

Ezek alapján a felvehető maximális hitelösszeg 50 millió forintról 100 millió forintra, a tárgyi biztosíték nélkül felvehető hitel összege 15 millió forintról 25 millió forintra emelkedett. Ugyancsak nőtt az egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtható hitelösszeg is, 15 millió forintról 25 millió forintra - tartalmazza a tájékoztatás.