Most egy éjszaka alatt végigjárhatják az érdeklődők a szakképző iskolákat, a velük együttműködő sikercégek máskor rejtett világát, feltárulhatnak a menő szakemberek titkai, kiderül melyik foglalkozás mit takar. Végig játszható akár ezer pályát néhány óra alatt! Lehet, hogy sokak jövője itt, ezen az éjszakán kezdődik. Ezen az éjszakán nem csak megismerhető mindez, hanem ki is próbálhatja bárki. Egy éjszaka, amikor a pályát kereső diák a programozótól a menedzserig minden lehet.


Gyulai SZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma: Harruckern János Középiskola Gyula város jól ismert patinás épületegyüttesében helyezkedik el. Korábban huszár laktanya volt, most az oktatást szolgálja teljesen felújított épületegyüttesében. Az iskola jól megközelíthető helyen, a Szent István úton található az országhatár felé vezető fő forgalmi úton a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházat követően.

5700 Gyula, Szent István utca 38.
http://www.harruckern.hu/