A jogszabályoknak megfelelően a muzeális intézmények (a Gyulai Vár és az Erkel Ferenc Emlékház) ezen a napon térítésmentesen látogathatók, míg az Almásy-kastélyba, a Ladics-házba és a Kohán Képtárba a gyulaiak továbbra is 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak belépőjegyet.

A nyári időszakot követően, egészen pontosan augusztus 20. óta a gyulai kiállítóterek zárva tartanak hétfőnként. Október 23-án azonban nem így lesz, a vár, a kastély, valamint az emlékház 10 és 18 óra között, míg a Kohán Képtár 10 órától 13 óráig, a Ladics-ház pedig 13 óra 30 perctől 18 óráig fogadja a látogatókat.