A Békés és Tarhos közötti úton, 2018. augusztus 14-én 12 óra 15 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik autó, amelyet egy akkor 17 éves fiatalember vezetett, egy kanyar után megcsúszott, majd áttért a szemközti sávba. Az ütközés után a vétlen autós a helyszínen életét vesztette. A középiskolás fiú mindössze a baleset előtt öt hónappal szerzett vezetői engedélyt. Az autót a barátja adta neki kölcsön azért, hogy amikor megérkezik vonattal Békéscsabára, érte tudjon menni a vasútállomásra és hazavigye őt Vésztőre. A fiú sietett, mert a barátja már az állomáson várt rá. Útközben egyszer a mobiltelefonjával le is fényképezte az autó kilométer óráját és a fotót elküldte a barátjának azért, hogy lássa, minél hamarabb oda akar érni hozzá.

A fotó elkészítése után néhány perccel megtörtént a tragédia. A fiú a nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértő véleménye szerint a baleset bekövetkezésekor a megengedett 90 km/h helyett 128-129 km/h sebességgel hajtott. Ráadásul saját bevallása szerint nem volt nagy gyakorlata a vezetésben, önállóan azon az útszakaszon korábban körülbelül mindössze tíz alkalommal járt autóval. Barátja kocsiját pedig másodjára vezette.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a vésztői fiatalember ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.