Rendszerszinten nincs tanárhiány, a helyi problémák ellen pedig tesz is a kormány a pedagógusok bérének emelésével és a pedagógushallgatóknak szóló ösztöndíjakkal.
 
A Magyar Hírlapnak az államtitkár kijelentette: "az álláshelyek egy százalékára keresünk kollégát, ami nem szokatlan hazánkban egyik ágazatban sem". Hozzátette, hogy ez a nagyságrend is a nyári időszakra jellemző, a pedagógustársadalomban ugyanis ilyenkor szokás a munkahelyváltás.
 
A béremelésekről Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az elmúlt években átlagosan ötven százalékkal emelkedett a pedagógusok bére.
 
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a diákok ma minden eddiginél több támogatást kapnak. Például a mostani tanévben elindul a középiskolás diákok külföldi ingyenes nyelvtanulását támogató program, és több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, jövőre pedig már minden diák. Emellett hatszázezer gyermek étkezik ingyen vagy kedvezményesen.
 
Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2020-ban 645 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. Folyamatban van a köznevelési infrastruktúra megújítása, jelenleg nyolcszáz beruházás zajlik összesen 276 milliárd forint értékben.