Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2017. július 22-én, 17 óra körül a Medgyesegyháza és Medgyesbodzás közötti úton. Egy személygépkocsi vezetője későn vette észre, hogy előtte lassít és megáll egy másik autó. Fékezett, de már nem tudott megállni, ezért balról ki akarta kerülni a kocsit, ekkor azonban összeütközött a neki szemből érkező motorkerékpárral. A motor vezetője és utasa is súlyosan megsérült. Az utasnál a sérülés következtében maradandó fogyatékosság alakult ki. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint ez a vezetőnél is megtörténhet, nála ennek megállapításához a későbbiekben még további vizsgálatokra van szükség. A személygépkocsi vezetője és utasa nem sérült meg.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a személygépkocsit vezető 27 éves csongrádi T. Csabát közúti baleset okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A 2017. december 8-án lezárt nyomozás iratait a rendőrkapitányság vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.