A közlemény szerint az akcióra helyi közösségek, kulturális intézmények és civil szervezetek jelentkezhettek olyan programokkal, amelyek kifejezik a közösségi összetartozást és a közösségben rejlő értékeket, valamint ráirányítják a figyelmet a helyi kezdeményezésekre.

 A projekt keretében meghirdetett tíz tematika közül a legnépszerűbb a rendezvénysorozat mottóját is adó Együtt lenni, együtt tenni jó! volt. A témára jelentkezők egy jó ügy érdekében közösen elvégzett tevékenység megvalósítását vállalták.

 Az országos rendezvény keretében lesz falucsinosítás, közösségi faültetés, véradás, megszépülnek a közösségi terek, emellett a résztvevők adománygyűjtési akciókkal és véradással is fel szeretnék hívni a figyelmet a közösségi szerepvállalás örömére, hasznosságára. Több könyvtár is különleges programmal készül az eseményre, emellett lesz kastélytúra, fotókiállítás és rendhagyó irodalomóra is. Idén újdonság a közösség-be-vezető - szakmaismereti műhely, amit fiatalok számára rendeznek és a pályaválasztásához nyújtanak segítséget, kedvet csinálva egy-egy mesterséghez.

 Az országos rendezvénysorozat hétfőn a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben kupolaépítéssel, kerékpáros felvonulással és kiállítás-megnyitóval veszi kezdetét. 

 A programokról bővebben a Közösségek Hete honlapján, a www.kozossegekhete.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. Emellett számos programajánló található az esemény Facebook oldalán.

 A közlemény szerint idén a Közösségek Hete rendezvényei a Kulturális Örökség Európai Éve gondolatiságához és céljaihoz is kapcsolódnak, ennek jegyében számos program irányítja rá a figyelmet Európa, s ezen belül Magyarország gazdag és sokszínű kulturális örökségére, helyi értékeink megóvására.

 A Közösségek Hete projekt átfogó célja, hogy segítse a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését - olvasható a szervezők közleményében.