Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény szerdai, békéscsabai  sajtótájékoztatóján elmondta, hogy azért választották a békési megyeszékhelyet a rendezvény központjául, mert itt él a legnagyobb evangélikus közösség Magyarországon. Az alföldi város mellett Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Nyíregyházán, valamint egy program erejéig Mezőberényben is rendeznek hangversenyeket.

Hozzátette, hogy a fesztivál központi témája idén Johann Sebastian Bach művei, a rendezvény kiemelt fellépője lesz a German Brass rézfúvós zenekar, valamint a Cantores Minores, a Helsinki Evangélikus Püspökség fiúkórusa.