Elmondta, az idén 27. alkalommal kiírt versenyre műszaki és természettudományos témával középiskolások pályázhatnak egyénileg vagy két fős csapatban, indulhatnak határon túli magyar fiatalok is.

Az első fordulóban a megvalósítható ötleteket várják, a második fordulóban kell kidolgozni részletesen a pályaművet, a verseny első három helyezettje bekerül az Európai Unió versenyébe - ismertette Pakucs János.

A verseny meghirdetésén Palkovics László, az Emmi államtitkára, a verseny fővédnöke hangsúlyozta, hogy Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy kiemelkedő tudományos, műszaki eredmények szülessenek. 

Az államtitkár kiemelte a tehetséggondozás fontosságát, továbbá szólt arról, hogy Magyarország a kutatás-fejlesztésre 2020-ra a GDP 1,8 százalékát kívánja fordítani a mostani 1,2-1,3 százalékról, a cél eléréséhez szakemberekre van szükség, és rámutatott az egyetemek közötti együttműködés jelentőségére.

Pálinkás József, az NKFIH elnöke, a verseny társ-fővédnöke az innováció fogalmának változására hívta fel a figyelmet, elemezte az innováció indítékát, kockázatát, a kihívásokat, és rámutatott arra, hogy kitartó munkával eredményt lehet elérni.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési is Innovációs Hivatal pályázatokon támogatja a fiatal tehetségeket, kutatókat, kezdő vállalkozásokat - mondta Pálinkás József.

Dér Ágnes, a verseny média főtámogatója, az M5 csatorna igazgatója elmondta, műsoraikban rendszeresen lehetőséget adnak a tudományos élet eredményeinek, köztük a fiatal tehetségek munkáinak közérthető bemutatására.

A kiírás szerint az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyre 2017. november 28-án 15 óráig lehet beadni a jelentkezést a Magyar Innovációs Szövetséghez.

A részlegesen kidolgozott pályázatot 2018. március 30-áig kell benyújtani, a zsűri előtt 2018. április 16-26. között kell bemutatni.

A díjakat 2018. májusban adják át, a legjobb pályaműveket kiállítják az eredményhirdetési ünnepségen, illetve 2018 szeptemberben, a Kutatók éjszakáján. 

Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematika területén bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, tudományos munka eredményével.

A verseny első helyezettje 30 ezer, a második helyezettje 20 ezer, harmadik helyezettje 10 ezer forint havi ösztöndíjat nyer egy évig.

A legjobb pályamunkát beadott határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű 100 ezer forint ösztöndíját kapja. Az első és második helyezett fiatal által megjelölt középiskolai tanár egyszeri 100 ezer forint ösztöndíjban részesül.

A zsűri a díjak között indokolt esetben átcsoportosításokat végezhet.

A legjobb három pályázat lehetőséget kap részvételre 2018 szeptemberben Dublinban az Európai Unió döntőben.