Fekete Péter az "Ezüst úton a bölcsőtől a .-ig" című Andy Warhol műveit bemutató kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy ennek a találkozásnak a lehetőségét teremtette meg most a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

A kiállításon a világviszonylatban is jelentős gyűjteménnyel büszkélkedő szlovákiai Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum és a Mezőlaborci Andy Warhol Társaság gyűjteményéből származó több mint kilencven műtárgyat mutatnak be a budapesti Szlovák Intézet közreműködésének köszönhetően. Láthatóak egyebek között a művész személyes tárgyai; öltözékei közül is szerepel néhány jellegzetes, érdeklődésre feltétlenül számot tartó darab.

Öröm és büszkeség, hogy Békéscsabán, a nagy magyar romantikus festő nevéről elnevezett múzeum a falaira, falai közé tudta hozni, varázsolni a huszadik század egyik meghatározó képzőművészének, "poplegendájának, -pápájának" a munkáit, a munkásságát reprezentáló kiállítási anyagot. Békéscsaba, egyebek mellett Munkácsyval, a világban van jelen. A Warhol-kiállítással Békéscsabán a világ van jelen. Jó ezt a kettős jelenlétet együtt, egyszerre, jóféle mellérendelésben szemlélni - mondta az államtitkár.

Fekete Péter felidézve Warhol pályafutását kiemelte, hogy a művész reklámgrafikusként elkészítette az előbb híres, majd elhíresült dollárbankóit, a Campbell-féle leveskonzerveket ábrázoló festményeit, majd a Marilyn Monroe-portrékat eredeti fényképfelvételek megbuherálásával, és egyszerre híres, majd világhírű lett.

A művész méltatását folytatva hozzátette: felismerte azt is, hogy a világgal szemben annak a saját fegyverét kell használni.

Tudta és merte a dolgokat és eseményeket a megfelelő kommersz optikával nézni, illetve kommersz optikán keresztül láttatni. Közvetíteni a fölismerést: a fogyasztói társadalomban minden a fogyasztás szolgálatában áll - azaz, minden elfogyasztódik. Pénz, tartósított élelmiszer, kamaszok és nem kamaszok álmát megszínesítő celebek, elnökök és hajléktalanok, férfiak, nők, gyerekek, kutyák és patkányok. A fogyasztói társadalom tárgyi és személyi ikonjaival való könyörtelen leszámolással lesz maga is a fogyasztói társadalom művész-ikonjává - mondta.

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz) is Warhol ikonikus alkotásaira, s azok hatására hívta fel a figyelmet. Wahorn Andrásra, a Bizottság együttes egykori frontemberére hivatkozva azt emelte ki, hogy a rendszerváltás előtt a Coca-Cola Amerikában egy termék volt, míg nálunk a szabadságot jelképezte.

Szarvas Péter, Békéscsaba független polgármestere miközben felidézte a 70-es és 80-as évek világát, kifejezte reményét, hogy igen sokan fogják megtekinteni az Andó György múzeumigazgató által az évtized kiállításának nevezett tárlatot.

A nagyközönség február 20-tól május 26-ig, hétfő kivételével naponta 10 óra és 18 óra között tekintheti meg a kiállítást.