Görgényi Ernő polgármester elmondta, a beruházás egyszerre szolgálja a várszínház és a vár mint múzeumi kiállítótér érdekeit, az eddigi berendezést ugyanis mintegy három hét alatt szerelték össze és bontották el, az új eszköznél ez nagyjából egy hetet vesz majd igénybe. Így főszezonban a vár látogatói számára tovább áll rendelkezésre az udvar - húzta alá.
 
Hozzátette, hogy a székek cseréjére az önkormányzat saját forrást biztosít. Elek Tibor színházigazgató számításai szerint az további 15-18 millió forintba kerül majd.
 
Elek Tibor elmondta, hogy a nyári évadra megvalósuló beruházás egy folyamat első állomása, az önkormányzattal közösen keresik a pályázati lehetőségeket a tószínpad infrastruktúrájának, valamint az eszközpark műszaki-technikai megújításához is.
 
Szatmári Mihály, a teátrum műszaki vezetője elmondta, hogy a jelenlegi várszínházi nézőtér és színpad 15 éves, egyedi tervezésű szerkezet, sok ember kellett az össze- és szétszereléséhez, nehéz volt a tárolása. Az új színpad kiegészítésekkel 246 négyzetméter lesz, a nézőtéren - az eddigi 350-nel szemben - várhatóan 330 férőhely lesz, ám ez a szám még módosulhat - húzta alá.
 
Elek Tibor a sajtótájékoztatón szólt arról, hogy folytatódik a teátrum őszi-téli sorozata. Január 30-án felolvasószínházi előadás és könyvbemutató lesz Réczei Tamásnak a nyugatosok házasságairól szóló Nagyon kell szeretniök című könyvéből. Március végén a Magyar Művészeti Akadémiával közösen rendezik meg tíz magyar és határon túli középiskola diák színjátszó csapatának seregszemléjét. Április 22-én Acsai Roland Farkasok című kortárs drámájának előbemutatójára készülnek, a darab a nyári évadnak is része lesz.
 A nyári főszezonról szólva Elek Tibor elmondta, hogy a programokat a Nemzeti összetartozás éve jegyében szervezik, az évad június végén Márai Sándor-napokkal indul, a Shakespeare Fesztiválon idén csak magyar társulatok vesznek részt, augusztus elején pedig megrendezik az Erdélyi Hetet.