Közleményükben azt írják, a beruházás az idei év utolsó negyedévében indulhat el, és várhatóan 2018 első negyedévében fejeződik be. 

A projekt teljes bekerülési költsége - mivel a megvalósítására kiírt pályázat még folyamatban van - nem ismert pontosan, ám a tervek szerint a beruházást 35 százalékban európai uniós forrásból, 65 százalékban pedig az MVM Hungarowind Kft. saját forrásából finanszírozzák majd.

Az erőmű - amely megközelítőleg kétezer napelempanelből áll majd - teljesítménye 0,5 megawatt lesz, amivel éves szinten körülbelül 700 megawattóra villamosenergia-mennyiséget termelnek. A megtermelt villamosenergiát a kötelező átvételi (KÁT) rendszerben értékesítik. 

A tervezett naperőmű közel 1000 tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását. A napelemek élettartama körülbelül 25 év - közölte az MVM.

A beruházás az önkormányzat 1,5 hektáros, korábban sportpályaként használt telkén valósul meg. Az MVM azért választotta az alig ötszáz lelkes Békés megyei települést, mert az önkormányzat tulajdonában lévő terület minden szempontból megfelel a napelemes erőmű telepítéséhez szükséges műszaki és jogi feltételeknek - írják.

Megjegyezték: az önkormányzat számára bevételt hoz a beruházás az önkormányzati tulajdonú területek hosszú távú bérbeadása által. 

Az MTI kérdésére közölték azt is, hogy az MVM Hungarowind Kft. országszerte vizsgálja megújuló energiaforrást hasznosító erőművek megvalósításának lehetőségét. Jelenleg is folyik beruházások előkészítése az összes elosztói engedélyes működési területén.