A hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumból érkező festmények rokonsága a Kohán művekkel tagadhatatlan. Németh József alkotói világának döntő részét az alföldi táj és a benne élő, munkálkodó, azt alakító ember jelentette. Művészete az illúziómisztikus és ikonikus ábrázolás határán mozog. Emelt horizontú kompozícióin az emberi- és állatalakokat sajátos, szakrális hangulatú léthelyzetekben ábrázolta.

Németh József 1928-ban született Kaposszerdahelyen. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István és Papp Gyula növendéke volt, 1957-ben freskó-szakon szerzett diplomát. Vásárhelyen élt és alkotott. 1962-től három éven át megkapta a a Derkovits-ösztöndíjat. Rendszeresen, összesen kétszáz alkotással szerepelt a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon.

A Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban, a Csók Galériában önálló kiállításokon mutatta be munkáit. Alkotásai 1960-ban ott voltak a Velencei Biennálén, 1962-ben Párizsban, a Nemzetközi Ifjúsági Biennálén és a Bécsi Collegium Hungaricumban. A 22 éve elhunyt mester munkáiból 2014-ben rendezett emlékkiállítást Hódmezővásárhely. Most Gyulán is láthatjuk a művész képeit.