Szarvas Péter (független) polgármester az ülésen emlékeztetett, a DAKK Zrt.-vel korábban kötött szerződés január 1-jén lejár, tavasszal új közbeszerzési pályázatot írtak ki, amely azonban eredménytelenül zárult. Két lehetősége maradt az önkormányzatnak, vagy közös megegyezéssel két évre meghosszabbítják a szerződést, vagy - szükséghelyzeti intézkedésként - az önkormányzat kijelöl egy szolgáltatót ugyancsak legfeljebb két évre. 

"Tudomásom szerint Magyarországon ilyen kijelölés autóbusz-közlekedés területén még soha nem történt" - mondta a polgármester, aki korábban a DAKK jogelődje, a Körös Volán Zrt. vezérigazgatója volt. Kijelölni pedig a DAKK-ot lehet - tette hozzá.

Előbbi esetben a DAKK 2018-ban 310 millió forintos ellentételezést kérne, a szükséghelyzeti kijelölésnél 234 millió forintot kell fizetnie az önkormányzatnak a szolgáltatásért.

Szarvas Péter felidézte, idén 186 millió forintot fizetnek a DAKK-nak, ám a cég jelezte, hogy pótlólagos forrásigénye lesz, a helyi járatok üzemeltetése ugyanis veszteséges. A közösségi közlekedés fenntartása kötelező önkormányzati feladat - húzta alá a polgármester.
Kijelölés esetén a jelenlegi menetrend marad érvényben - tette hozzá, megjegyezve, hogy az önkormányzat a közbeszerzés kiírásakor is szeretett volna már változtatni rajta.

A képviselők egy része felvetette, hogy Békéscsabának - Tatabányához hasonlóan - saját céggel kellene ellátnia a későbbiekben a közszolgáltatást. 

A jelen lévő 16 képviselő egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot.