A szeptember 23-28. között, hétfőtől szombatig tartó rendezvénysorozatot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége rendezi, de további tucatnyi más szervezet is részt vesz a programokon.
 
A témahét hétfői, központi nyitó sajtótájékoztatóján Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára elmondta, idén már a 25-30 ezer főt is elérheti a programokra ellátogatók száma.
 
Hozzátette: a rendezvény célja, a mindennapok biztonságának erősítése, így szó lesz például a közlekedésbiztonságról, a kerékpárok, valamint az új közlekedési eszközök biztonságos használatáról, vagy a tűzmegelőzésről. Felhívta a figyelmet, hogy tovább egyszerűsödött az e-kárbejelentő. Így már külföldi, biztosítatlan-, teherautó-, vagy munkagép által okozott károkat is be lehet jelenteni az applikációval. Az alkalmazást megjelenése óta több mint 220 ezren töltötték le, és több mint 4200 kárbejelentés érkezett e-kárbejelentőn keresztül a biztosítókhoz.
 
Molnos Dániel közölte: a héten a MABISZ oktatási szakértői különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában hozzák közelebb az iskolásokhoz a biztonság témáját.
 
Töreki Sándor országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a mindennapok biztonsága egyre jobban beépüljön a közoktatás rendjébe is.
 
A rendezvény akkor érheti el célját, ha minél szélesebb rétegekhez eljut. Az iskolakezdési időszakban is fontos a balesetek számának csökkentése, a gyermekeknek ismerniük kell a veszélyhelyzeteket, hogy azokat elkerüljék - mondta Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
 
Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a munkahelyi biztonság minden ágazatban fontos, a mezőgazdaságban vagy az építőiparban tanácsadással segítik a balesetek megelőzését.