A kezdeményezés Franciaországból indult, ahol 2003 óta a Kulturális Minisztérium „Rendez-vous au jardin” címmel kertlátogatást szervez minden június első hétvégéjén, évente más-más tematikával azért, hogy az érdeklődők felfedezhessék mind a közparkokat, mind a magánkerteket. Az esemény keretében tavaly összesen 2300 park és kert nyílt meg a nagyközönség előtt.

Az idei év témája a „Kertek Európája” lesz, melyben különböző jellegű kertek fenntartói vesznek részt, legyen az történelmi vagy modern, növény-, gyümölcsös vagy közösségi kert. A kezdeményezéshez Belgium, Horvátország, Németország, Észtország, Litvánia, Monaco, Hollandia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svájc is csatlakozott.

A program három napból áll, június 1-én, 2-án és 3-án (péntek, szombat, vasárnap) Szilágyi Sándor történész 11:30-tól és 16 órától tart előadást a látogatóközpontban a gyulai kastélypark történetéről és funkcióiról. Előadásának gerincét Gyula város főkertészének kutatása adja. Szászné Várkonyi Adrienn feltárása alapján tudható, hogy a kastélykert egykori kiterjedése a mai terület többszöröse volt. Ide tartozott a kastély a körülötte lévő parkrésszel, a Várfürdő területe, amely a régi park túlnyomó részét teszi ki, a Csigakert, valamint a vár és környéke is.

Mára összesen mintegy 21,7 hektár maradt meg beépítetlenül, amely teljes egészében helyi jelentőségű természetvédelmi terület. Az egykori kastélypark növénytani értéke mellett a terület kertépítészet-történeti, művészeti és kultúrtörténeti értéke is felbecsülhetetlen. Az egykori kastélyparkról a legtöbbet a korabeli térképek, valamint a századfordulót követően készült képek, képeslapok árulnak el.

A Békés megyei kastélyparkok közül a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély kertje mondható a legjelentősebbnek, hiszen ez az egyetlen kertépítészeti alkotás, amelynek létezése több kerttörténeti korszakon is átívelt, és a fellelt források bizonyítják, hogy a barokk kertek, a tájképi kertek, a gyűjteményes kertek és az eklektikus (historizáló) kertek stílusjegyeit is magán hordozta.

 

 

A mellékelt archív képeslapok Tuska János gyűjteményéből valók.

Fotó: Incze László.