Az államtitkár felidézte: az elmúlt 10 évben kialakult egy rendje a nemzeti ünnepekre készülődésnek, különös tekintettel augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepe ugyanis - mind a programelemeket, azok számosságát, illetve a résztvevőket tekintve - a "legnagyobb szabású nemzeti ünnepünk".
 
Ráadásul - folytatta - idén a Szent István napok soha nem látott méretű ünnepségsorozatot, egyfajta fesztivált jelentenek, beleértve Európa legnagyobb tűzijátékát.
 
Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - amely mintegy két hónapja kezdte meg működését - szerdán megtartotta utolsó, a rendezvények csütörtök esti kezdete előtti ellenőrző ülését. Itt minden érintett szervezet arról számolt be, hogy részükről készen állnak az ünnepség biztonságos lebonyolítására - közölte Kovács Zoltán, a törzs vezetője.
 
Az államtitkár kifejtette: az operatív törzs tagja mások mellett a kormányzat képviselője, a programok lebonyolításáért felelős Antenna Hungária Zrt., több kisebb cég, köztük a tűzijátékot szervező NUVU Kft., továbbá a rendőrség, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat, a mentőszolgálat és a Nemzeti Népegészségügyi Központ is.
 
A törzs vezetője kiemelte: a 3 és fél nap során több száz rendezvényelem lesz. Így napi szinten sok ezer ember dolgozik majd azon, hogy zavartalanul menjen végbe a rendezvénysorozat, és "ami a legfontosabb", hogy mindenki, aki kilátogat a programokra, biztonságban legyen - szögezte le.
 
Kovács Zoltán kitért arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálattól szerdától 10 perces gyakorisággal kapják az előrejelzéseket. A jelenlegi információk alapján szerdától kellemes, nyári, "kiváló rendezvényszervezési" idő lesz, és a péntek esti tűzijáték körülményei is ideálisnak ígérkeznek - tette hozzá.
 
Az államtitkár megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs - amelynek szintén tagja - kedden ülésezett. Azt mondta: "sem az esetszámok, sem a tendenciák nem jeleznek olyan elemet", amely miatt bármilyen korlátozásra lenne szükség. Emlékeztetett: a kormány korábban rendeletben mentesítette minden általánosan érvényes korlátozás, illetve védekezési elem alól az augusztus 20-ai ünnepi rendezvényeket, valamint a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.
 
Az államalapítás ünnepén minden rendezvényhelyszínen "korlátozásoktól mentes, szabad ünnepre készülünk" - jelentette ki Kovács Zoltán.
 
Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.
 
Az idei augusztus 20-ai központi programokról a szentistvannap2021.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.